Az emberi kultúra egyik alapproblémája az emberiség közös kincsének, az évezredek során felhalmozódott, óriási mennyisége, és egyre fokozódó ütemben növekedő ismeretanyagnak a feldolgozása, rendszerezése és hozzáférhetővé tétele. Tudósok, köztük filozófusok, nyelvészek, és természetesen könyvtárosok generációi keresték és keresik ma is az információ szervezésének optimális lehetőségeit.  (Koltay Tibor: A referálás elmélete és gyakorlata. Könyvtári Intézet, Budapest, 2003, Továbbképzés felsőfokon)

A meghatározástól függően a tudományos folyóiratok száma napjainkra 100–200 ezer közé becsülhető. Ha kiindulási alapnak a kisebb számot vesszük, és azt feltételezzük, hogy egy-egy folyóirat havonta, számonként 10 cikket közölve jelenik meg, évi 12 millió cikkel kell számolnunk. Csak a matematika területén 50 ezerre becsülik az évenként megjelenő cikkek számát. Egy matematikusnak tehát 140 cikket kellene naponta elolvasnia. A referáló és indexelő szolgáltatások ebben az információtömegben segítenek viszonylag könnyen eligazodni. Ezen az alapfunkciójukon kívül számos értékes szolgálatot tesznek a kutatóknak. Mindenekelőtt a cikkek szintjén felhívják a figyelmüket a témájuk szakirodalomára akkor is, ha az adott folyóiratot nem ismerik, és az nem található meg intézményük könyvtárában.

Egy-egy webkereső kreatív használatával, türelemmel, és ha elegendő idő áll rendelkezésre, a felhasználók jó minőségű információt találhatnak szinte bármilyen témában. Hogy az eredmények vannak-e olyan jók, mint amilyeneket a fizetős szolgáltatások keretében kapunk, az információ végleges felhasználásán és a téma összetettségén múlik. Az orvostudomány területén például a web és a keresők használata nem helyettesíti a Medline-t, mivel a komoly kutatási eredményeket nem közlik nyilvánosan hozzáférhető folyóiratokban. Egy kereső nem is tesz különbséget „jó” és „rossz” orvoslás között. A számítástechnika ezzel szemben sokkal szélesebb körben érhető el nyilvánosan, úgy, hogy a kutatási eredmények gyakran a weben még a folyóiratokban történő publikálás előtt megjelennek.

Az Egyesült Államok egyetemein csökkent a könyvtárhasználat népszerűsége, míg az interneté növekedett. Az OCLC egy felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezett hallgatók 79%-a használja a webet feladatai megoldására (42% minden, 37% a legtöbb feladat esetében). Ezzel szemben csak 50%-uk használta a könyvtári webportált. A hallgatók háromnegyede úgy gondolja, hogy sikeresen tud információt visszakeresni. Közel 66%-uk hiszi, hogy maga tudja a legjobban megítélni, melyik webes információt kell választania. Ezt a viselkedést nehéz lesz, talán lehetetlen is megváltoztatni. Ez a generáció a „szabad (értsd: ingyenes) információ” mellett áll, nem érti, és nem is támogatja a szerzői jogot. Profilja teljes egészében egybevág a nyilvános hozzáférésen alapuló publikálási modellel. 

A tudományos publikálás átalakulásáról, a szakszerű referálás folyamatáról, valamint a referáló és indexelő szolgáltatások jövőjéről olvashat rövid összefoglalót Koltai Tibor írásából ide klikkelve.