|
Amputáció: immáron nem az út vége
Dr.
Bartos Hunor, Salgótarján
B.W.Turney,
S.J.S.Kent, R.T.Walker, I.M.Loftus – Amputations:
no longer the end of the road, J.R.Coll.Surg.Edinb., 46(5), October 2001,
271-273
Annak ellenére, hogy a végtagvesztés megelőzése érdekében erőteljes lépések
történtek az érrekonstrukciós és endovasculáris eljárások irányába, az
amputációk aránya viszonylag stabil maradt (Nagy Britannia, kb. 5000
alsóvégtagi (AV-i) vasculáris eredetű amputáció évente). Korábbi felmérések
szerint az amputációt követő mobilitás nagyon alacsony arányú (12-26%), ezért
jelen felmérés célja, hogy egy intenzív kórházi rehab program mennyivel hozna
jobb eredményeket.
A felmérésben résztvevő, nagy, AV-i amputációra váró, betegeket egy több
szakterület orvosaiból és szakembereiből álló rehab munkacsoport vizsgálta meg
és mérte fel mobilitásukat. Az amputáció technikája a megfelelő szakmai
protokollok alapján történt a térdízület megtartása és a stabilitás
figyelembevételével. Amputációt követően a csonk fáslizva volt, ill. pre- és
posztoperatív fizioterápia történt általában műtét után 48-72 órával
újrakezdve. A protézis elkészülte és a mobilitás eléréséig a betegek kórházi
bentfekvő betegek voltak, majd ezt követően rendszeres állapotfelmérő ambuláns
ellenőrzésekre jártak. A mobilitás felmérésére a Wood/Stanmore mobilitási
skálát (mobility scale) használták ahol a megfelelő mobilitást a 3-as vagy
annál nagyobb érték elérése jelentette.
A kétéves periódus alatt: 87 beteg (átlagéletkor 74), 92 AV-i amputáció, 27
nő, 60 férfi, 43 egyoldali térdalatti amputáció (ETAA), 27 egyoldali
térdfeletti amputáció (ETFA), 2 csípő dezartikuláció, 15 kétoldali amputált,
ebből: 11 kétoldali TAA, 2 beteg 1TAA+1TFA-val és 2 beteg kétoldali TFA-val.
Az amputációk jelentős része kritikus ischaemia miatt történt, a többi
pedig ortopédiai, ulceratív és onkológiai okokból. A betegek egyrésze exitált a
perioperatív időszakban, az összesített elért mobilitás a túlélők között 77%
volt. Átlag benttartózkodás 45 nap, utánkövetés 354 nap.
Az elért mobilitás lényegesen jobb volt az ETAA-nál mint az ETFA-nál, ill.
egy másik fontos dolog: semmi más tényező (kor, nem, diabetes, sürgősségi
ellátás, műtéti indikáció, előző érműtét) nem befolyásolta jelentősen az elért
mobilitást.
A preoperatív elkezdett majd posztoperatív és hosszútávon folytatott
erőteljes kórházi és ambuláns fizioterápiai kezelés és rehabilitáció hatására
az amputált betegek nagy arányánál elérhető megfelelő mobilitás.
Korábbi felmérések szerint a gyengébb eredmények a nagyarányú éreredetű
beteg és a komorbiditás jelenléte miatt
vannak, ugyanakkor ebben a felmérésben szintén hasonlóan magas az ilyen betegek
aránya, ill. az éreredetű valamint az ortopédiai vagy egyéb okok miatti betegek
eredményeiben sincs lényeges különbség, tehát a megfelelően intenzív
rehabilitációval egyforma eredmények érhetőek el a különböző csoportokban.
Lényeges szempont a kezeléssel összefüggő költségek felmérése kórházi
bentlét alatt valamint ezen költség összehasonlítása az immobilis, házhozkötött
amputált ápolásának költségével, amit viszont nehéz felmérni.
Az elérhető mobilitás egyetlen lényeges meghatározója az amputáció szintje
éppen ezért rendkívül fontos a térdízület megtartására törekedni.
Végkövetkeztetésként: az amputációk nagyrésze megfelelő korai
mobilizálásra, fizioterápiára és intenzív rehabilitációra ennélfogva a
nagyszámú amputációt végző egységeknek rendelkezniük kellene ilyen jellegű
részleggel.
Kulcsszavak:
amputáció, fizioterápia, rehabilitáció (amputation, physiotherapy,
rehabilitation)
Szakterület:
Rehabilitáció-Fizioterápia
Bartos Hunor
|