Amputáció: immáron nem az út vége

    Dr. Bartos Hunor, Salgótarján

B.W.Turney, S.J.S.Kent, R.T.Walker, I.M.Loftus – Amputations: no longer the end of the road, J.R.Coll.Surg.Edinb., 46(5), October 2001, 271-273

Annak ellenére, hogy a végtagvesztés megelőzése érdekében erőteljes lépések történtek az érrekonstrukciós és endovasculáris eljárások irányába, az amputációk aránya viszonylag stabil maradt (Nagy Britannia, kb. 5000 alsóvégtagi (AV-i) vasculáris eredetű amputáció évente). Korábbi felmérések szerint az amputációt követő mobilitás nagyon alacsony arányú (12-26%), ezért jelen felmérés célja, hogy egy intenzív kórházi rehab program mennyivel hozna jobb eredményeket.

A felmérésben résztvevő, nagy, AV-i amputációra váró, betegeket egy több szakterület orvosaiból és szakembereiből álló rehab munkacsoport vizsgálta meg és mérte fel mobilitásukat. Az amputáció technikája a megfelelő szakmai protokollok alapján történt a térdízület megtartása és a stabilitás figyelembevételével. Amputációt követően a csonk fáslizva volt, ill. pre- és posztoperatív fizioterápia történt általában műtét után 48-72 órával újrakezdve. A protézis elkészülte és a mobilitás eléréséig a betegek kórházi bentfekvő betegek voltak, majd ezt követően rendszeres állapotfelmérő ambuláns ellenőrzésekre jártak. A mobilitás felmérésére a Wood/Stanmore mobilitási skálát (mobility scale) használták ahol a megfelelő mobilitást a 3-as vagy annál nagyobb érték elérése jelentette.

A kétéves periódus alatt: 87 beteg (átlagéletkor 74), 92 AV-i amputáció, 27 nő, 60 férfi, 43 egyoldali térdalatti amputáció (ETAA), 27 egyoldali térdfeletti amputáció (ETFA), 2 csípő dezartikuláció, 15 kétoldali amputált, ebből: 11 kétoldali TAA, 2 beteg 1TAA+1TFA-val és 2 beteg kétoldali TFA-val.

Az amputációk jelentős része kritikus ischaemia miatt történt, a többi pedig ortopédiai, ulceratív és onkológiai okokból. A betegek egyrésze exitált a perioperatív időszakban, az összesített elért mobilitás a túlélők között 77% volt. Átlag benttartózkodás 45 nap, utánkövetés 354 nap.

Az elért mobilitás lényegesen jobb volt az ETAA-nál mint az ETFA-nál, ill. egy másik fontos dolog: semmi más tényező (kor, nem, diabetes, sürgősségi ellátás, műtéti indikáció, előző érműtét) nem befolyásolta jelentősen az elért mobilitást.

A preoperatív elkezdett majd posztoperatív és hosszútávon folytatott erőteljes kórházi és ambuláns fizioterápiai kezelés és rehabilitáció hatására az amputált betegek nagy arányánál elérhető megfelelő mobilitás.

Korábbi felmérések szerint a gyengébb eredmények a nagyarányú éreredetű beteg és a komorbiditás  jelenléte miatt vannak, ugyanakkor ebben a felmérésben szintén hasonlóan magas az ilyen betegek aránya, ill. az éreredetű valamint az ortopédiai vagy egyéb okok miatti betegek eredményeiben sincs lényeges különbség, tehát a megfelelően intenzív rehabilitációval egyforma eredmények érhetőek el a különböző csoportokban.

Lényeges szempont a kezeléssel összefüggő költségek felmérése kórházi bentlét alatt valamint ezen költség összehasonlítása az immobilis, házhozkötött amputált ápolásának költségével, amit viszont nehéz felmérni.

Az elérhető mobilitás egyetlen lényeges meghatározója az amputáció szintje éppen ezért rendkívül fontos a térdízület megtartására törekedni.

Végkövetkeztetésként: az amputációk nagyrésze megfelelő korai mobilizálásra, fizioterápiára és intenzív rehabilitációra ennélfogva a nagyszámú amputációt végző egységeknek rendelkezniük kellene ilyen jellegű részleggel.

Kulcsszavak: amputáció, fizioterápia, rehabilitáció (amputation, physiotherapy, rehabilitation)

Szakterület: Rehabilitáció-Fizioterápia

Bartos Hunor