|
Becsült adatok alapján több mint 3 millió hipertóniás beteg él Magyarországon.
A Magyar Hypertonia Társaság több mint 800 résztvevővel 2008.
december 2-6. között tartja XVI. Kongresszusát és VII. Nemzetközi
Továbbképző Kurzusát. A Társaság idei rendezvényén többek között a
szív- és érrendszeri kockázat szerepével, a hipertónia és egyes
társbetegségek illetve a terhesség kapcsolatával foglakoznak a
résztvevők. Az eseményen ismertetik a közel 22 ezer beteg adatit
tartalmazó új vizsgálat első eredményeit, és sor kerül egy új
hatásmechanizmusú vérnyomáscsökkentő gyógyszer bemutatására is.
A magasvérnyomás-betegség jelenleg a leggyakoribb népbetegség,
becsült adatok alapján több mint 3 millió hipertóniás beteg él
Magyarországon. Az agyi érbetegség 80, és a koszorúér-betegség legalább
50 százalékának hátterében kóroki tényezőként szerepel. Nem véletlen
tehát, hogy kulcskérdés a már felismert betegek megfelelő – ún.
célértékre történő kezelése.
A megfelelő életmódbeli változtatások
elérésének nehézségeiről már nagyon sok szó esett, pontosan tudjuk,
hogy a „diétázás és mozgás helyett inkább bekapok egy pirulát"
hozzáállás nagyon jellemző honfitársainkra.
Mindazonáltal még ez az egyébként káros hozzáállás sem tűnik
egyértelműen „nyerőnek", hiszen a szakemberek adatai szerint
esszenciális hipertónia esetén a monoterápia (azaz egyetlen hatóanyag
alkalmazása) csak a betegek 50-60 százalékában elégséges a megfelelő
vérnyomásérték eléréséhez. A nagy klinikai vizsgálatok szerint az
esetek mintegy 70 százalékában kombinált, egyharmaduk (23%) esetében
pedig hármas vagy többes kombináció szükséges a célvérnyomás érték
eléréséhez. Mindezeken túl bizonyos gyógyszercsoportok kedvezően
befolyásolják egyes szervek (pl.: vese, szív) károsodását, így a jól
megválasztott kombinációkkal ezek a védő (protektív) hatások is
maximalizálhatóak.
A szövődményeket illetően azonban bemutattak egészen új megközelítéseket is a konferencián.
„METABOLIKUS MEMÓRIA"
Először az 1-es
típusú cukorbetegeknél végzett vizsgálatoknál figyelték meg, hogy az
intenzív inzulinkezelés szövődményekre gyakorolt jótékony hatása a
tanulmány fennmaradt a tanulmány zárását követő évek alatt is, annak
ellenére, hogy e periódusban már nem volt különbség a vizsgált
csoportok általános anyagcsere állapotában. E jelenséget nevezték el
„metabolikus memóriának" mivel az érintettek szervezete évek múlva is
„emlékszik" a korábbi jó anyagcsere helyzet előnyeire. Ezt a jelenséget
később a 2-es típusú cukorbetegségben is megfigyelték, így felmerült,
hogy nem csak a diabétesz kezelésében létezik ez a jelenség. A klinikai
vizsgálatok lezárását követő, éveken át tartó megfigyelés alapján
elmondható, hogy az aktív vizsgálati időszakban biztosított
életmód-terápiának és/vagy gyógyszeres kezelésnek nemcsak aktuális,
hanem hosszú távú hatása is létezik. Azaz a szív- és érrendszeri
betegségek korai szakaszában nyújtott metabolikus és CV-is kockázati
miliőjének – a már jól ismert aktuális haszna mellett – hosszú távú
hatásai is bizonyíthatóak. Magyarul, a szervezet hosszú távon is
„emlékszik" minden egyes szív- és érrendszeri kockázati tényező (így a
magasvérnyomás is) minél korábbi és erélyes – célérték elérésre végzett
– kezelésének jótékony hatásaira.
ÚJDONSÁG 20 ÉV UTÁN
A
hipertónia gyógyszeres kezelésében sokféle eszköz áll a szakemberek
rendelkezésére, azonban valódi újdonságot már több mint 20 éve nem
mutattak be a gyártók. E két évtizedes várakozás ér véget a mostani
kongresszuson, hiszen itt mutatkozik be először Magyarországon egy
olyan új hatóanyag, ami hatásában, támadáspontjában teljesen eltérő az
eddigiektől.
A magasvérnyomás kezelés egyik legfontosabb módszere
az erek átmérőjére (és ezzel a vérnyomás mértékére) ható hormonális
rendszerbe – a renin-angiotenzin-aldostreon rendszer (RAAS) – történő
beavatkozás. Ezen élettani folyamaton több, jól ismert és népszerű
hatóanyag csoport (pl.: ACEi: agiotenzin-konvertáló-enzim akadályozás,
ARB: agiotenzin receptor blokkoló) alapul, de most egy teljesen új
helyen, ráadásul a folyamat legelső lépésnél tudnak majd beleavatkozni
a folyamatba (ezt jelenti az új támadáspont). Ezzel a vérnyomás
kezelésben hagyományosan használt 8 gyógyszercsoporthoz mostantól egy
új, 9. csatlakozik.
A Magyar Hypertonia Társaság közel másfél éve indított útjára indította az EReink Védelmében (ÉRV)
programot, a tünetmentes perifériás érbetegek – közismert nevén az
érszűkület – felderítésére. A vizsgálat elsődleges oka, hogy ez a
betegség igen szoros összefüggést mutat a szív- és érrendszeri
halálozással, hiszen tünetmentes társaikhoz hasonlítva, az érszűkületes
betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy szélütés
bekövetkezésére. A megvizsgáltak 14 százalékánál találtak egyértelmű
perifériás érbetegséget és további 15,6 százaléknak volt határérték
tartományban az eredménye. Fontos eredmény, hogy a megvizsgáltak 58
százaléka került eredetileg a kis és közepes szív- és érrendszeri
kockázatot jelentő csoportokba, azonban közülük minden tizediket a
perifériás érbetegség miatt át kellett sorolni a legnagyobb kockázatú
csoportba. Az ő esetükben tehát egyértelműen megmutatkozik e betegség
fontossága a kardiovaszkuláris kockázat megállapításában.
A vizsgálat további fontos tanulsága, hogy a tünetmentes perifériás
érbetegség felismerésére használt vizsgálat – a boka/kar index –
eredménye egyértelműen összefügg a kezdődő vesebetegséget jelző
vizsgálat (GFR) eredményével.
A veseproblémáknál maradva elmondható, hogy Magyarországon mintegy
negyedmillióra tehető a károsodott veseműködésű (microalbuminuriás)
betegek száma, egy családorvosok megkérdezésén alapuló vizsgálat
szerint. Ugyanezen felmérésben a hipertoniás betegek 63 százalékát, a
cukorbetegek 54 százalékát tartották vesebetegségben érintettnek a
háziorvosok.
A legnagyobb e területen végzett hazai vizsgálatban a
lakosság körében 6 százalékosnak adódott az e problémával szembesülni
kényszerülők aránya, de a magasvérnyomás betegeknél egyidejű
cukorbetegség fennállása nélkül is 44,54 százalékos a gond
előfordulása.
Ennek jelentősége abban áll, hogy e betegeknél az átlagvérnyomás
gyakran a kombinált terápia ellenére sem éri el a kívánt célértéket,
illetve az orvosok az esetek 96 (!) százalékában nem ismerték a
betegüknél fennálló microalbuminuriát.
MAGASVÉRNYOMÁS ÉS TERHESSÉG
A terhességi és az
azzal szövődött hipertónia az egyik leggyakoribb és legveszélyesebb
betegség a várandósággal kapcsolatban. A szövődmény előfordulása 6-10%
a fejlett országokban, ráadásul a kórkép súlyossága nehezen jelezhető
előre miközben egyaránt veszélyezteti a magzat és az édesanya életét. A
kórkép a legújabb ismeretek alapján a terhesség elején lezajló kóros
folyamatok következtében a terhesség második felében megjelenő komplex
megbetegedés. Intő jel továbbá az is, hogy a betegek egyharmada a
terhesség alatt kontraindikált (terhesség esetén nem alkalmazható)
gyógyszer szedése mellett kezdte terhességét.
Érdekes összefüggésre bukkantak a szakemberek az ún. fehérköpenyes
hipertónia és későbbi terhességi magasvérnyomás betegség között.
Bebizonyították hogy az ún. fehérköpenyes hipertóniát (amikor az orvosi
rendelőben mért vérnyomás konzekvensebb magasabb az otthon mértnél)
mutató hölgyek körében lényegesen magasabb arányban alakul ki később
terhességi hipertónia.
A hír forrása: weborvos .
/webmester/
|