Lux Elvira szexuálpszichológus, aki január 2-án töltötte be nyolcvanadik életévét, a lapnak adott interjújában rávilágított, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Szerinte a szexuális forradalom tévútra vezette az embereket, hiszen a női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. A szexuális forradalomról azt gondolja, az, hogy Magyarországon a szexszel egyáltalán valaki elkezdett foglalkozni - ez volt ő -, valóban egybeesett azzal a dátummal, amely az állítólagos szexuális forradalom időszaka volt, de hogy ezen valódi forradalom értendő-e, afelől kétségei vannak, hiszen mint mondta, a forradalom lényege elsősorban a formai változás.

A különböző változásokkal párhuzamosan a fogamzásgátló tabletta is megjelent '67-ben Magyarországon. Lux Elvira szerint nem az volt forradalmi, hogy mennyire vetkőznek le a nők, hanem az, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Christopher Lasch Az önimádat társadalma című remek könyvében találóan jellemzi az amerikai társadalom nárcisztikus vonásait, az ifjúság megőrzésére irányuló igyekezetet, ami ma már egyáltalán nem csak Amerikára jellemző. Pedig az ember valódi halhatatlansági tőkéje az utód.

A szexuális szabadosság következménye az anyaság devalválása és a népfogyatkozás. Régen úgy hívták azt a nőt, aki teherbe esett, hogy áldott állapotban van. Aztán jött a másállapot, majd az állapotos kifejezés, aminek már a tónusa is negatív, aztán jött a terhes, amiben már implicite benne van, hogy a nőnek teher, hogy anya lesz. Mindezek után még megjelent a veszélyeztetett terhesség kifejezés is. A szó inger. A kutyát, a macskát is meg lehet tanítani a szavak jelentésére, hát még egy gyereket vagy egy felnőttet. Nem is szólva arról, hogy egy nő azzal, hogy éveken át mindennap beveszi a fogamzásgátló tablettát, azt szuggerálja a testébe, hogy ne legyen gyereke. A szervezet ezt végül megtanulja, és valóban nem lesz.

A szexuálpszichológus legutolsó könyve - a funkcionális meddőséggel foglalkozó Anyának születtem? - hatalmas érdeklődést váltott ki. A funkcionális meddő nők esetében egyik fél részéről sincs szervi oka annak, hogy nem születik gyermek, az asszony mégsem lesz terhes, mert elutasítja az anyaságot. A könyv megjelenése után huszonkét, negyven év körüli pár jelentkezett nála hasonló problémával. Ebből nemcsak, hogy diplomás, de egyetemi tanár, tizenhét (!) volt. Ez az önimádat társadalmának a produktuma.

Azok a nők, akik karriert csinálnak, általában nem is lesznek terhesek, mert az önmegvalósításnak van prioritása az életükben. A mechanikus próbálkozásokkal éppen az a baj, hogy a nő karaktere nem változik; az asszony az anyaságot tudat alatt továbbra is hárítja. Az embernek nemcsak teste, de lelke is van.

Amikor ezekkel a nőkkel elkezdett dolgozni, keresgélte, milyen személyiségstruktúrával korrelál, hogy nem lesznek terhesek vagy elvetélnek. Kiderült, mindegy, milyen jellemvonásokkal rendelkezik egy nő, az a fontos, milyenek a pszichés adottságai, milyen habitusa van. A spontán vetélő nőt orvosi kifejezéssel is habituális vetélőnek hívják, ez is inkább a pszichés alkatra utal. Azoknál, akikkel ő foglalkozott, éppen ezt az attitűdöt kellett megváltoztatni.

A női szerepet - azt, hogy valaki meg tudja hódítani és főleg, hogy meg tudja tartani a férfit - tanulni kell. A mai nők legfőbb hibája éppen az, hogy ezt nem tudják, ezért van az a sok válás. A nevelés következményeként a nemi szerepre épül rá a társadalmi tudatban élő női vagy férfiidea, amit a gyerek a környezettől tanul; a kislánynak babát, a kisfiúnak puskát adnak a kezébe.

A női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. Azokat a pácienseit, akik nem karrierizmusból válnak funkcionális meddővé, gyakorlatilag föl kell nevelni. Az érzelem sokkal ősibb dolog, mint a tudat. Az a kis vacak szürkeállomány, amire olyan büszkék vagyunk, kutyafüle a személyiség érzelmi örökségével és tanult érzelmeivel szemben. A pszichoterápia minden vonatkozásban arról szól, hogy a páciens szemléletét változtassa meg; hogy ne egy keserű pirula legyen számára az anyaság, hanem örüljön neki, várja, boldog legyen, jól érezze magát, és aztán jó anyja legyen a gyerekének.

A Magyar Szexológiai Társaság, amelynek elnöke, kurzust indított, s a volt tanítványait most csak arra oktatja, hogyan lehet segíteni azokon a nőkön, akik akarnak gyereket, de pszichésen mégis elutasítják az anyaságot. Ennek egyébként nagyon sok tünete van; nem lesznek terhesek, vagy ha lesznek, elvetélnek, meghal bennük a gyerek, vagy nehezen szülik meg, esetleg nem tudnak szoptatni, mert nincs tejük.

Az egészségügyben nem szoktak foglalkozást kérdezni, pedig ez szerinte nagyon fontos dolog. Azoknak a steril vagy sorra elvetélő nőknek, akikkel negyvenéves pályám alatt találkozott, több mint a hetven százaléka óvónő, csecsemőgondozó, tanítónő, tanárnő, gyerekgyógyász, gyógypedagógus. S ugyanígy - bár nem állítja, hogy minden másodszülött fiúnak van szexuális problémája - az ő többezres, tekintélyes anyaga, amelyből már százalékot, sőt ezreléket is lehet számítani, azt bizonyítja, hogy a hozzá szexuális panasszal forduló férfiaknak körülbelül ugyanennyi százaléka másodszülött fiú. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a magyar társadalomban van egy „egy kisfiú, egy kislányos" családideál, amely mellett, ha a második gyerek fiú lesz, gyakran a szülők csalódottságával kell szembesülnie. A leggyakoribb rendellenesség az, ha elválnak a szülők, véli, ez ellen, ha gyerek van a házasságban, körömszakadtáig harcol, ha kell.

/Forrás: Magyar Nemzet/