|
A romániai családorvosok
elégedetlenségüknek adtak hangot az idei
költségvetés tervezetben az
egészségügyi alapellátásra
elkülönített pénzösszegekkel
kapcsolatban, és azt követelik, hogy
legalább annyi keret legyen biztosítva erre a
célra, mint a tavalyi büdzsében.
Ezzel kapcsolatban a Családorvosok Országos Társasága (SNMF) és a Háziorvosok Nemzeti Érdekképviselete (PNMF) közös nyilatkozatot adott ki, melyben azt állítják, hogy a keretösszeg 40,69 százalékkal kisebb a 2008-as summához képest, mely csökkentés megítélésükben "drasztikus és példa nélküli".
Arra hívják fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az idei költségvetés-tervezetben csupán 5,4 százalék van elkülönítve az egészségügyi alapellátásra, pedig a PSD kormányprogramjában még 10-12 százalék szerepelt.
Ha a napokban megszavazott költségvetés érvényben marad Romániában, akkor a becslések szerint a kevesebb, mint 1500 beteget ellátó családorvosok gazdaságilag lehetetlen helyzetbe kerülnek, ami akár a szóban forgó rendelők bezárását is jelentené.
A kérdés viszont az: mi történik majd az érintett betegekkel? Talán a kórházakat árasztják el, hogy receptet irassanak? Vagy átveszik őket azok a családorvosok, akik nem mentek csődbe?
De akkor hogyan nyújtsanak utóbbiak minőségi egészségügyi ellátást, hogyha már most sem ritka a túlterhelt orvos (lásd várótermi várakozás). Hiszen épp a túlterhelést hivatott megakadályozni az a korábbi intézkedés, hogy körülbelül 2300 beteg fölött már csak a teljes összeg negyedét fizeti a Biztosítóház.
Ha Önt bővebben érdekli a téma, akkor szíves figyelmébe ajánljuk a Dr. Paul Şerban, a Botosány megyei családorvosok társaságának elnöke által közzétett nyílt levelet, melyet az egészségügyi miniszternek, ill. az Biztosítóház elnökének címezett.
Alapos, törvényekre támaszkodó helyzetelemzést olvashatunk benne a családorvosi rendelők kríziséről.
Innen töltheti le a dokumentumot.
/webmester/
|