|
Az Egészségügyi Minisztérium új változtatásokat hozott a 2009-es év rezidens vizsgáját illetően.
A "MSP" sajtónyilatkozatában, ez év február 6-án közzétették: a legtöbb változtatás a vizsga szervezési módját érinti.
A rezidens vizsga több egyetemi központban, egyidőben fog zajlani, a
tételek pedig egységesek lesznek, és a Központi Irányító Bizottság
(Comisia Centrală de Coordonare) szabja meg őket.
Ugyanakkor azt is közzétették, hogy a rezidenciátus esztendeinek száma
is módosult néhol; egyelőre annyit tudunk, hogy 3 és 7 év közötti
tartományban marad, hossza pedig nyilván a szakágtól függ.
A Minisztérium azt is felvetette, hogy az illetékesek nézzék át az
"Orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti szakok jegyzékének"
tervelőirányzatait, valamint gondolják át a képzésben résztvevő
rezidensek számát, mivel a jelen körülmények között egy oktatóra 5
rezidens jut.
A 2009. február 6-án kiadott sajtónyilatkozat szerint ami magát a
rezidens vizsgát illeti, 2009-ben ugyanúgy zajlik majd, mint
az előző években. 4 órát tart , mely alatt 200 tesztkérdéssel kell
megbírkózniuk a résztvevőknek, a minimálisan megkövetelt
teljesítményküszöb pedig 65%-a a maximálisan elért pontszámnak, minden
területen egyaránt.
A hat egyetemi központ végzőseinek száma 2008-ban a következőképp alakult:
- 2300 általános orvos
- 842 fogorvos
- 620 gyógyszerész
Másrészt viszont Florian Popa, a "Carol Davila" Orvosi és
Gyógyszerészeti Egyetem rektora kijelentette, hogy véleménye szerint
"másként kell kiválasztani a végzős hallgatókat, hogy a rezidens vizsga
ne legyen az érettségi vizsga megismétlése. A fizetős egyetemisták
(studenţi) számának növelése és, a 200 tesztkérdés helyett, egy interjún alapuló rezidens vizsga szintén a megoldások között szerepel", jelentette ki a rektor úr.
Tény, hogy sosem szenved hiányt adrenalinban az, aki úgy dönt: itthon marad orvosjelöltnek.
/webmester/
|