Összesen közel másfél milliárd forintnyi összegre nyújtott be
pályázatot a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott szentesi és
makói kórház két romániai intézménnyel közösen a Magyarország-Románia
Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében – jelentette be Magyar Anna,
a közgyűlés elnöke. A programhoz 5 százalékos önerőre van szükség, a 75
millió forintot a megyei önkormányzat biztosítja. A makói kórház az
aradi városi kórházzal, a szentesi kórház pedig a zsombolyai kórházzal
közösen nyújtotta be pályázatát, azok elbírálása várhatóan május végéig
megtörténik.
A makói és az aradi együttműködés egyik
célja, hogy a magyar-román határ mentén a sürgősségi betegellátás közös
minőségbiztosítási rendszerben működhessen, ezért a hazai
minőségbiztosítási rendszert kiterjesztenék a határon túlra. Ezt a
pályázatot mintaértékűnek ítélték a kiírók és már be is fogadták, így a
program mintegy 200 ezer euróból valósulhat meg. Emellett a két
intézmény egy másik pályázatban is együttműködik több városi
önkormányzat – Mórahalom, Kistelek, Szeged, Maroslele, Makó, Arad –
bevonásával, konzorciumi formában. A teleradiológiai hálózat tervezett
fejlesztésének eredményeként „nem a betegeknek kellene utazniuk, hanem
a leleteknek" – fogalmazott Baráth Lajos makói
főigazgató. Ez a változtatás félmillió ember életét könnyíthetné meg,
összesen 2 millió eurót fordítanának a megvalósítására.
A szentesi és a zsombolyai kórház szintén a sürgősségi betegellátás
fejlesztése érdekében fogott össze, e projekt költségvetése 207 ezer
euró. A program keretében elméleti és gyakorlati szakmai oktatás,
illetve infrastrukturális fejlesztés – például egy oktatási kabinet –
valósulna meg, ezt a pályázatot is befogadták a kiírók. A két intézmény
másik pályázatát a betegek akut ellátásának és rehabilitációjának közös
megvalósítása érdekében nyújtotta be. A projekt keretében a zsombolyai
kórházban az akut, míg Szentesen a rehabilitációs ellátás
infrastrukturális feltételeit fejlesztenék. Emellett összekapcsolnák a
betegellátó rendszerek informatikai hálózatát, hogy az is alkalmas
legyen a radiológiai leletek továbbítására. Ennek a projektnek a
költségvetése közel 1,5 millió euró.
A Dél-Alföldön a fentieken túl több törekvés is van az egészségügyi
ellátás határokon átnyúló közös fejlesztésére. Tervbe vettek például
egy közös egészségügyi kártyát, amely révén a magyar, a szerb és a
román betegek számára is a jelenleginél átjárhatóbbak lennének a
határok. A hármashatár közelében fekvő Makón pedig évek óta törekednek
nemzetközi szerepvállalásra: igyekeznek minél több romániai betegnek
diagnosztikai és egynapos sebészeti szolgáltatásokat nyújtani, illetve
romániai orvosoknak is több alkalommal szerveztek már Makón
továbbképzéseket.