|
csütörtök, 2010 március 04 |
|
Az elmúlt 2 évben több mint 4000 orvos ment el külföldre dolgozni. Ez a
szám a hazai orvosok közel 10 százalékát jelenti. Szakemberek szerint,
ha ez továbbra is így folytatódik, pár éven belül az egészségügynek,
komoly szakemberhiánnyal kell szembenéznie.
Felújításra szoruló kórtermek, elavult felszerelések. Ez jellemző a
romániai egészségügyre, no meg az alacsony bérek, a napi 12-14 órás
munkáért, ha egyáltalán sikerül elhelyezkedni. Sok orvos épp ezek miatt
dönt úgy, hogy inkább külföldön folytatja orvosi karrierjét.
Dr. Nagy Örs
rektor-helyettes, MOGYE:
Nagyrészük
még akkor sem tudja hol fog dolgozni, amikor a szakvizsgát letette.
Tehát ez egy bizonytalansági érzést jelent számukra. Az egyik okot
ebben látom, a másik ok, be kell vallanunk az anyagi.
És talán
ez a legfőbb ok. Itthon ugyanis egy kezdő orvos, alig keres 400 eurót.
Külföldön viszont, ugyanazért a munkáért 8-10 ezer eurót kaphat.
Ráadásul a munkakörülmények is sokkal jobbak. Ezért nem csoda, hogy
egyre többen választják külföldöt.
dr. Kurtus István
rezidens orvos:
Az
évfolyamomnak, a magyar részlegének a fele el is hagyta az országot.
Annakidején még többen mentek ki Magyarországra és tovább is. Tehát
elég szomorú ez az arány.
Legtöbben Németországba,
Franciaországba és Magyarországra mennek. A Romániai Statisztikai
Intézet szerint, hazánkban mintegy 50 000 orvos van. Ebből az elmúlt 2
évben több mint 4000-en mentek külföldre dolgozni.
Both Eszter, az Erdély TV munkatársa.
/Forrás: www.erdely.tv/
|