|
Az Egészségügyi Minisztérium idén is folytatja az elkezdett beruházásokat |
|
|
vasárnap, 2010 március 21 |
„Az idei, különösen nehéz évben is fontos, hogy építkezzünk. Feltett szándékunk, hogy idén befejezzünk tíz, évekkel ezelőtt elkezdett beruházást, és jövőre a maradék négyet is” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön, Vrancea megyei útja során.
 A tárcavezető meglátogatta a megyei kórházat, illetve két olyan intézményt, amelyek felújítását a minisztérium több mint 2 millió lejjel támogatta: a Járványkórházat, illetve a Dumitrești-i Egészségügyi Központot. A miniszter az egészségügyben dolgozók képviselőivel is találkozott.
„Folytatni fogom ezeket a látogatásokat és a személyzettel való találkozókat is az ország minden megyéjében, mert így ismerszik meg legjobban, milyen gondokkal küzd a rendszer és az abban dolgozó ember” – nyilatkozta Cseke Attila, aki immár a tizenegyedik megyébe látogatott el a mandátuma megkezdése óta.
Focşani-ban a miniszter két fontos projektről beszélt részletesebben: a kórházak decentralizációjáról és az egészségügyi rendszer informatizálásáról.
A betegszabadságok felírásának új szabályairól szólva a miniszter felhívta a figyelmet: nagyon sok jelenleg a visszaélés, és ezek mindegyike azt jelenti, hogy amikor valakinek kifizetik a jogtalan betegnapokat, kevesebb pénz marad az Egységes Egészségügyi Alapban a rendszer egyéb szükségleteire, például kedvezményes árú gyógyszerekre és kezelésekre azoknak, akiknek tényleg szükségük van rá. |